• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

2016.10.04-07. A Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI Erdélyben

 

Határtalanul!

Intézményünk 42 tanulója 5 pedagógus kíséretében vett részt egy 4 napos tanulmányi kiránduláson Erdélyben 2016. október 4-7. között. A program megvalósítását a HAT-16-01-0397 sz. Határtalanul! pályázatunkkal elnyert 1.467.000.- Ft. tette lehetővé, amelyet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő biztosított számunkra.  A kiránduláson részt vevő tanulók az iskola 7. b és 7. c osztályos diákjai közül kerültek ki.

Pályázatunk címe "Oltalmaznunk kell régi jó hírönket, nevönket...", amely célunkat fogalmazza meg: felkeresni és  megismerni azon helyeket, amelyek nemzeti múltunkkal, történelmünkkel, irodalmunkkal kapcsolatosak,  példát meríteni elődeink tetteiből. A kirándulás konkrét témája "Petőfi nyomában" elnevezésű volt, s ennek keretében meglátogattuk azokat az erdélyi településeket, ahol a költő megfordult a Szendrey Júliával kötött házassága, Arannyal való barátsága és a szabadságharc eseményei kapcsán. Felejthetetlen élmény volt a koltói kastély, a verseket tanúsító kőasztal, a tordai parókia.

Utunk során találkozhattunk a Dévai Szent Ferenc Béke Királynője Gyermekotthon és a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi központ lakóival, ajándékokkal és adományokkal kedveskedtünk nekik, énekekkel, "hangszersimogatóval" és közös daltanulással, népi játékokkal tettük emlékezetessé ezeket a napokat.

Reméljük, hogy a  tartalmas kirándulás élményei másokat is arra késztetnek, hogy megismerkedjenek Erdély varázslatos kincseivel!

   

                                                       Czuczi Mihályné Bálint Mariann

                                                                                     pedagógus

vissza