2016.11.07.-11. a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola Erdélyben

 

A Határtalanul! pályázat keretében november 7-e és 11-e között a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI hetedik évfolyamos tanulói Erdélyben jártak. Az út során bejárták Erdély számos látnivalóját, megismerkedtek történelmi nevezetességekkel ismerkedtek meg. Az útról, a látottakról az ott szerzett élményekről számol be Babos Anna 7. b osztályos tanuló az Útinaplójában.

1. nap

2016.11.7-én körübelül0.30-kor elindultunk Csepregről, az iskola elől.  Izgatottan bepakoltunk, elbúcsúztunk és nekivágtunk 5 napos utunknak.  Debrecen felé haladva hajnalban megérkeztünk Berettyóújfalura és a magyar-román határra. Rövid ellenőrzés után továbbindultunk Nagyváradra. Itt felvettük a kísérőnket, Attila bácsit, akivel azon nyomban megnéztük a Szent László templomot, a püspöki palotát és a Kanonok-sorát. A Szent László szobornál készültek első csoportképeink és ezekben a reggeli órákban tudtuk meg, hogy a templomban látható Munkácsi Mihály két fiatal korában készített gyóntató széke. A püspöki palotát nagyobbra tervezték, de anyagi okok miatt „szegényesebbre„  építették. Így is 365 ablaka van, szóval minden napra jut egy. A kanonok pedig írástudó egyházi személyek voltak. Mire végeztünk dél lett, és továbbindultunk a Király-hágó felé. Az utunkon láttunk egy fatemplomot és egy víztározót. Nagyon szép a kilátás a Király-hágóról! Találkoztunk kóbor kutyákkal is, akik azért szöktek el a pásztoroktól, mert nem etették őket. Innentől a megmaradt szendvicseket mindig összeszedtük.  Lefelé menet gyönyörködhettünk a dombos tájban, miközben hallgattuk a történeteket. Ez alatt haladtunk tovább Kolozsvárra. Áthaladtunk Bánffyhunyadon, ahol láttuk a szép cigánypalotákat és a templomot. Megláthattuk azt a helyet, ahol ered a Sebes-körös. Jártunk az ország legnagyobb falujában, Szászfenesen. Amikor megérkeztünk Kolozsvárra, megnéztük Mátyás király szülőházát, a Mátyás király szobrot, majd kaptunk egy kis szabadidőt. Amikor mindenki meg lett, felszálltunk a buszra és elindultunk Torockóra, a szállásunkra. A buszon énekeltünk és meghallgattunk egy történetet a kísérőnktől. Mikor megérkeztünk, vacsoráztunk és elfoglaltuk a szállásunkat.

2. nap


Reggel, amikor felébredtünk, összecsomagoltunk. Átmentünk reggelizni, majd elindultunk Tordára. A hasadékban csak a 3. hídig jutottunk, mert esett az eső, de így is jó volt. Ezután megnéztük a tordai sóbányát. Hatalmas, sós és gyönyörű. Jártunk a Ferenc József galériában és válaszolt a bánya visszhangja. Felültünk a buszra, elindultunk Korondra, és közben egyre több mindent tudtunk meg Erdélyről. Korondon vásárolhattunk ajándékokat. Amikor végeztünk, elindultunk Farkaslakára. Megnéztük Tamás Áron emlékhelyét, és mentünk megállás nélkül Csíksomlyóra.

 

3. nap


Reggel, miután felébredtünk összepakoltunk és megreggeliztünk. Bepakoltunk a buszba, majd megnéztük a Mária kegytemplomot. Mindenki külön is megnézhette a Mária szobrot, meghallgattuk a régi Székely-himnuszt és elénekeltük az új Székely-himnuszt. Ezután elindultunk a Tolvaj-tetőre, ahol megnéztük a csíksomlyói csata, a honfoglalás és Márton Áron közös emlékhelyét. A Hargitáról jött egy havas kocsi, amiről leszedtük a havat és egy kicsit játszottunk. Legközelebb Máréfalván álltunk meg, mert fotózkodtunk egy székelykapu előtt. Aztán Székelyudvarhelyen is megálltunk egy benzinkúton, és sétáltunk a belvárosban. Ott megnéztük a szoborparkot, Benedek Elek szobrát és a Vaskatonát. Elindultunk Segesvárra, de közben megálltunk Petőfi Sándor emlékhelyénél. Segesváron a középkori várat, a Szent Miklós templomot és a Diákok lépcsőjét néztük meg. Mikor végeztünk, elindultunk Gyulafehérvárra. Az út alatt És megint dühbe jövünket néztünk. Hamarosan odaértünk, és megnéztük a Szent Mihály székesegyházat, a Felső Ferenc kaput és egy ortodox templomot. Ezután elindultunk Dévára, a szállásunkra.

4. nap


Reggeli után megnéztük Böjte Csaba első gyermekotthonát. Vásárolhattunk a gyerekek által készített különböző ajándékokat. Ezután felmentünk, majd megnéztük a dévai várat. Hamarosan leért az egész csapat, bepakoltunk és elindultunk Marosillyére. Ott egy rendhagyó történelem óra volt, amin megismerhettük Bethlen Gábor életét.  Néztünk egy dokumentumfilmet is, de előtte almáspárnát kaptunk. Amikor végeztünk, elindultunk Aradra. Megnéztük a Kultúr Központot, a Városházát, különböző palotákat, a Minorita templomot és a Megbékélés terét, ahol magyar félről a Szabadság-szobor, román félről pedig a világháborúk román áldozatainak emléket állító szobor található. Elmentünk az aradi vértanúk kivégzési helyére, ahol elmondtuk a neveket, énekeltünk és koszorúztunk. Kaptunk egy kis szabadidőt, ami alatt elmehettünk vásárolni. Ezután elindultunk Nagyszalontára, a szállásunkra.

5. nap


Reggel megreggeliztünk, összepakoltunk és még be is raktuk a bőröndöket a buszba, de az nem indult el. Ezért gyalog elmentünk az Arany-portára. Mire végeztünk, a buszt is megszerelték, így értünk tudott jönni. Egy háromperces út után megérkeztünk a Csonka toronyhoz. Bejártuk mind az 5 szintjét!  Így már elindulhattunk Nagyváradra, kirándulásunk utolsó helyszínére. Itt elhaladtunk egy zsinagóga mellett, megnéztük a Fekete Sas palotát, a Holdas templomot, gyönyörködtünk a főtéren, majd elsétáltunk az Állami színházhoz, ami régen Szigligeti színház volt. Utolsó csoportképünk a Holnap társaság szobránál készült. Ezután elmentünk a buszhoz, elbúcsúztunk Sir Mr. Attila Bácsi Úrtól. Utoljára bementünk egy boltba, ha valakinek nem lenne elég ennivalója. Ezután elindultunk HAZA.

 

vissza