• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

2017.05.05.-08. A Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola Erdélyben

 

ERDÉLYI UTAKON

A” Határtalanul” program keretében iskolánk, a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola tanulói és tanárai Erdélyben kirándultak 2017. május 5‑8-ig.

Utunk során megismerkedtünk Nagyvárad nevezetességeivel, majd Máriaradna érintésével Nagyszalontára érkeztünk. Arany János születésének 200. évfordulója kapcsán rendhagyó irodalomórát tartottunk a Csonka toronyban. Felkerestük a költő emlékházát és megkoszorúztuk a szobrát. A gyermekotthonban volt a szállásunk, ahol az ott lakó gyerekekkel játszottunk, sportoltunk.

Jártunk Marosillyén, ahol Bethlen Gábor fejedelem szülőházában rendhagyó történelemórán vettünk részt.

Aradon megkoszorúztuk a vértanúk emlékművét, tisztelettel fejet hajtottunk előttük.

Déván a szépen felújított kollégiumban laktunk, a vár tövében. A várba telekabinnal mentünk fel és bejártuk a nevezetes hely minden zegét-zugát.

A kollégium diákjai megismertettek bennünket ottani életükkel, hagyományaikkal. Együtt játékos vetélkedőt szerveztünk a kivilágított szökőkútnál. Sokan barátokra leltek.

Másnap Vajdahunyad várát „vettük be”. Térkép segítségével kerestük meg a vár kijelölt pontjait, miközben korabeli zenét hallgattunk (a lovagteremből).

Vajdahunyad vár

Gyulafehérváron is barangoltunk. A székesegyházban koszorút helyeztünk el a Hunyadiak síremlékén.

Láttuk a tordai hasadékot. A sóbányában ámulattal jártuk végig a bánya folyosóit, termeit.

Torda sóbánya

Varázslatos helyeken jártunk és erőt merítettünk az erdélyi emberek életszeretetéből, humorából, egymás iránti tiszteletéből, emberségéből. Sok új ismerettel gazdagodva, csodás élményekkel telve tértünk haza.

vissza