2017.09.30-án Kárpátaljára, azon belül is Beregszászba látogattunk el, egy pályázat segítségével. A kicsiny létszám miatt velünk tartottak más osztályokból is diákok, akiknek többsége pedagógia szakos.

Szombat reggel fél hatkor mindenki fagyoskodva várta a buszt, amit egy nagyon kedves ember vezetett, aki minden kívánságunknak eleget tett. A búcsú után felszálltunk a buszra, és elindultunk. A határ előtt egyszer tartottunk egy kis pihenőt, ami mindenkinek nagyon jól esett, ezután viszont tényleg csak az Ukrán határnál tartottak fel minket.

Mi naivan azt gondoltuk, hogy átlépjük a határt, elmegyünk a szállásra és pihi…
Na, ez nem egészen így működött, ugyanis az első megállónk Ungváron volt, ahol megnéztük a várat, és a várost is. Itt kaptunk egy háromnegyed/egy óra szabadidőt, amit arra használtuk fel, hogy az ott álló standoknál nézelődtünk, illetve aki szeretett volna az vásárolhatott is magának. Voltunk egy falumúzeumban is, ahol különböző feladatokat kellett végrehajtanunk csapatokba rendeződve.

Ungvárról Munkácsra mentünk, ahol a híres munkácsi várat nézhettük, meg természetesen egy jó hosszú ismertetővel, amit az idegenvezetőnknek Varjú Zoltánnak köszönhettünk, aki végig kitartott a programok alatt, és lelkesen magyarázta azt, amit tudni kell, vagy csak érdekes lehet számunkra.

Ezután elmehettünk a szállásra, ami egy kollégium volt egyébként. Lepakoltuk a cuccainkat, és utána megettük az első ottani vacsoránkat, ami nagyon finom volt az összes többi étellel együtt, amit ott kaphattunk.

Másnap az első állomásunk Szolyva volt, ahol a málenkij robot áldozatainak emlékénél meghallgattuk, hogy ez mi is volt pontosan, és azt követően egy egyperces videóban dokumentáltuk az ott hallottakat. Ezután a Vereckei-hágó felé tartva tettünk egy kis kitérőt Polenában, ahol egy olyan kútból ihattunk, ahonnan ásványvíz jött (megmondom őszintén nem volt túl jó). A magas vastartalma miatt kicsit érdekes íze volt, de egyszer meg lehet inni, és nagyon jó a gyomorproblémákra.

Ezután már tényleg célba vettük a hágót és egy jó hosszú kanyargós út után fent is találtuk magunkat. A buszból kiszállva mindenki megkapta a hideg élelmet, és ezt odafent egy pihenő résznél fogyasztottuk el. Az emlékműnél az idegenvezetés után a csoportok megint azt a feladatot kapták, hogy mondjanak el minél több dolgot egy, egy perces videóban, amit azelőtt hallhattak.

Mivel nagyon jól teljesítettünk és sok időnk maradt, ezért Munkácsra mentünk, ahol kaptunk egy óra szabadidőt. A szállásra visszatérve a vacsoránk után, mint ahogyan azt szombaton is tehettük, kimentünk a városba. Természetesen a takarodóra mindenki visszaért…J

Hétfőn kicsivel később kelhettünk, ugyanis fél tízre voltunk hivatalosak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára. Ott egy velünk egy idős tanulókból álló osztályhoz mentünk, akiknek egy kilencven perces pedagógia óráját hallgathattuk meg. Nem, nem írtam félre. Kilencven perc. Kínzás lenne? Ki tudja, ők már hozzá szoktak, viszont valljuk be, senki sem szeretne egy kilencven perces testnevelés órán részt venni(J).
A pedagógiai alapismeretek óra után volt ötven perc szünet, amikor is mi kiültünk az utcára falatozgatni, ahogyan sokan mások is tették az iskolából. Ezután egy két órás foglalkozáson vettünk részt a kárpátaljai lányokkal egyaránt. Természetesen a létszám miatt itt is csoportbontás alakult ki, de kellemesen eltelt az idő és nagyon jól szórakozott mind a kettő csapat.
A foglalkozás után visszamentünk a koliba ebédelni, utána pedig megint vissza a főiskolára, mert egy nagy vetélkedővel készültek nekünk. Ez tényleg arról szólt, hogy megismerhessük Kárpátalját és az ott élő magyar lakosokat. Hoztak enni, inni, kukoricát morzsoltunk és tényleg volt ott minden. Zeneköltés, rajzolás, minden. A versenynek voltak nyertesei természetesen, akiknek innen is gratulálok.

Ha már kezdtünk volna elgémberedni az egésznapos üldögéléstől, hát tettek róla, hogy felpöröghessünk, este ugyanis táncházzal készültek nekünk, ahol szerintem legalább négy vagy öt féle táncstílust tanulhattunk minimum három óra leforgása alatt. Ez persze megadta az alaphangulatot, és bármilyen fáradtak is voltunk, azért még a városba kimentünk este és hát.. ami Kárpátalján történik ott is marad.

Eljött a kedd. Reggel korán felkeltünk, tiszta kóma, de nem szabad fáradtnak lenni, pakolni kell, hogy nyolcra lent lehessünk a reggelinél. Viszonylag hamar el is készültünk, és reggeli után a kárpátaljai lányokkal útnak indultunk Nagyberegre, ahol két órát töltöttünk ugyan abban a csoportbontásban, mint ami hétfőn is volt a foglalkozáson.
Az első foglalkozás, (ami személy szerint nekem jobban tetszett) arról szólt, hogy a kukoricacsuhéból készítettünk egy virágot, és egy szép babát.

A másik egy órát, pedig egy tanárnővel töltöttük, aki a szövésről beszélt nekünk, és magát a mesterséget is ki lehetett próbálni. Miután letelt mindkét foglalkozás, összeszedtük magunkat és a busszal visszamentünk a kollégiumhoz, ahol az utolsó ebédünket fogyaszthattuk el. Ezután indultunk a buszhoz, és elindultunk vissza kicsi hazánkba, ami azért már mindenkinek nagyon hiányzott. Az odafele út rövidebbnek tűnt, mint a visszafele, de a mindenre felkészült Szabó Éva idegenvezetőnőnk, megoldott minden problémát, ami esetlegesen felmerült, és ezt köszönjük neki.

Mindent összevetve egy nagyon tartalmas négy napon vagyunk túl, tele élményekkel és új barátságokkal. Remélem lesz még lehetőségünk ilyesmiben részt vennünk, és már alig várjuk, hogy a kárpátaljai diákok látogassanak meg bennünket.

Orosz Antónia

10.e osztályos tanuló