2018.09.13-16. Együtt testvérként Kárpátalján

 

2018.09.13-16. Együtt testvérként Kárpátalján

„Munkács szép várának kövei peregnek,
Zrínyi Ilonának könnyűi erednek.”

  Ezúttal Kárpátalja történelmi és földrajzi szépségeivel ismerkedtek október elején. A csodálatos őszi verőfényben tündöklő Kárpátok láttán megidézték a „Magyarok bejövetelét” arról a fennsíkról (Volóc-tető), ahol Feszty Árpád felállította festősátrát híres körképének elkészítéséhez. A tájban gyönyörködvén felidézték honfoglaló őseink emlékét és közösen elénekelték a Himnuszt. Munkács várában koszorút helyeztek el Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc tiszteletére. Szolyván a „málenkij robot” áldozatairól hallhattak megrázó történeteket az ottani honismereti vezetőtől. Itt is koszorúztak. Tiszakeresztúron a magyar nyelvű testvériskola tanulóival közösen emlékeztek meg a nemzeti összetartozásról és az aradi vértanúkról. Az adományok átadása után a petőfis diákok szeretet- szalagot nyújtottak át a kárpátaljai tanulóknak.

Ezt követően Csetfalvára mentek, ahol a fazsindelyes, fakazettás mennyezetű református majd ökumenikus templomokkal ismerkedtek meg. Névadójuk Petőfi Sándor Kárpátok-béli utazásainak is nyomára bukkantak. A munkácsi várban való tartózkodásának emlékére elhelyezett táblánál elszavalták a Nemzeti Dalt és Ungváron pedig a költő egészalakos szobránál nemzeti színű  szalagos koszorút helyeztek el.

A lélekemelő négy napos kirándulás, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg, a következő jelmondatot viselte:

vissza