• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

2018.11.05.-08. a Taktaszadai Móra Ferenc Általános Iskola Erdélyben

 

„A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése.”

A Határtalanul program keretében négy napos tanulmányi kiránduláson veszünk részt a Scool-túra Kft. szervezése által, melynek célja a külhoni magyar diáksággal történő kapcsolatfelvétel, valamint a magyarságtudat erősítése.

Erdély 1. nap-

         Reggel 6 órakor elérkezett az indulás ideje. Mindenki izgatottan, csomagokkal felpakolva érkezett meg iskolánk épülete elé. Búcsút vettünk a szülőktől és elfoglaltuk helyünket a buszon. Egy másik iskolánk együtt utaztunk, így első utunk Taktakenézre vezetett. Most már teljes létszámmal kezdtük meg a vártnál lényegesen hosszabbra nyúlt utazásunkat. Az Ártándi határátkelő átlépése után az időjárás is kedvezőbbre fordult, ragyogó napsütésben folytattuk kirándulásunkat, amelyet csupán egy – egy mosdólátogatással, levegőzéssel szakítottunk meg. Kb. délután 3 óra volt, amikor megérkeztünk Tordára, ahol megcsodálhattuk az eddig csak képeken látott Tordai – hasadékot, majd csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Lovász Attila.  Bemutatkozása után folyamatosan információkkal látott el minket az aktuális látnivalókról, mesélt azok történelmi múltjáról.

A Tordai Sóbányában tettünk látogatást, amely Erdély egyik népszerű látványossága. A páratlan szépségű só-csoda mellett sok érdekességet tudtunk meg a régi sóbányászatról. Itt lehetőségünk nyílt különböző szabadidős játékok kipróbálására, pl. óriáskerék, teke, biliárd stb.

Folytattuk utunkat Dévára. Már besötétedett, mire ideértünk. A finom vacsora elfogyasztása után elfoglaltukszálláshelyeinket a Szent Ferenc Alapítvány Vendégházban, az úgynevezett Fehér-házban. Ezt követően nyugovóra tértünk, és izgatottan várjuk a holnapi napot.

 Erdély 2. nap 

         7 órakor volt az ébresztő, majd reggeli teendőink elvégzése után elsétáltunk reggelizni. Kirándulásunk első állomása Marosillye volt, ahol Bethlen Gábor szülőházát látogattuk meg. Ebben a csodálatos épületben emlékkiállítást tekinthettünk meg, mely Nagyfejedelmünk, a Bethlen Gábor által teremtett Aranykort mutatja be. Majd egy rendhagyó történelem órán vehettünk részt, ahol megismerhettük Bethlen Gábor életét. Miközben hallgattuk életrajzát, egy feladatlapot kellett kitöltenünk, melyet korabeli viseletbe öltözött két társunk osztott ki nekünk. A megodásunk helyességét mindenki önállóan ellenőrizhette a megadott megoldókulcs alapján. Finom csokoládéval vendégeltek meg minket a feladat elvégzése után. Ezt követően egy dokumentumfilmet néztünk meg, amely bemutatta e   csodálatos műemlék felújításának történetét. Mielőtt folytattuk volna utunkat,elhelyeztük  a megemlékezés szalagját az épület előtt található Bethlen szobornál.

Utunk következő állomása Vajdahunyad vára volt. Ennek a hasonmását láthatjuk Budapesten, a Városligetben. Vajdahunyad vára a város fölé emelkedő dombtető szélére épült. A várlátogatás rendhagyó módon történt. Csoportokra osztva, a Scool-túra Kft. által összeállított Határtalanul foglalkoztatófüzet feladatainak megoldása során ismerhettük meg a vár történetét. Ezután egy rövid pihenő következett, szabadprogram keretében vásárolhattunk, sétálgathattunk.  Az erre a napra tervezett látnivalók sora itt még nem ért véget. 

Következett Déva várának meghódítása. A várhoz vezető meredek út próbára tette kitartásunkat, de a fentről szemünk elé táruló látvány mindenért kárpótolt. Rövid pihenőt követően iskolánk egyik tanulójának előadásában csodálattal hallgattuk Kőmíves Kelemen balladáját. Ezt meg is örökítettük.

Miután visszaérkeztünk a szállásra, a gyermekotthonban élő gyermekekkel fociztunk. A fiúk nagyon elfáradtak. Az itt élő gyerekek nagyon barátságosak és türelmesek voltak. Elbeszélgettünk velük és igazán kellemes percek emlékét vihetjük haza. Azt gondolom, hogy a határtalanul program célját ezzel el is érte, mert a rengeteg látnivaló, történelmi információ mellett ez a személyes kapcsolatfelvétel a külhoni diáksággal nagyszerű érzéssel töltött el mindnyájunkat.

Az este folyamán betekinthettünk még a Kolostorba, ahol hallhattunk egy kiselőadást a gyermekek életéről és az általuk készített munkákból vásárolhattunk.

Majd következett a finom meleg vacsora. Itt került sor az otthonról hozott ajándék átadására.

A nap zárása képpen egy jót beszélgettünk. Éjfél előtt sikerült nyugovóra térni .

Erdély: 3. nap

        Elérkeztünk tanulmányi utunk harmadik napjához. Az időjárás ma is kegyes volt hozzánk, gyönyörű napsütéses, ámde hűvös reggelre ébredtünk. Mivel ez volt az utolsó éjszakánk Déván, ezért a reggelt pakolással, takarítással kezdtük. Reggeli után újra buszra szálltunk és megkezdtük utunkat.

Első programunk Maria Radna kegyhely meglátogatása volt, melynek történetét idegenvezetőnktől hallhattuk.  Megtudtuk tőle, hogy a Lippa városrészhez tartozó kegytemplom a hívők körében gyógyulások helyszíne is.  A templom több részén elhelyezett képek mind – mind a Szűzanya segítségét köszönik meg bajos ügyeik rendezésére.

Ezt követően Arad városa felé vettük utunkat, ahol az Aradi vértanuk emlékművét tekintettük meg. Nagyon megható és egyben felemelő érzés volt azt a történelmi helyszínt a valóságban látni, amelyet eddig csak a történelem könyvekben láthattunk. A látogatásunk végén elhelyeztük a megemlékezés szalagját.

Ezután a város központjában található Megbékélés terén álló emlékműnél helyeztük el szalagunkat. Majd a Városházát csodálhattuk meg. Ezt szabad program követte. Rövid sétát tettünk Arad belvárosában. Idegenvezetőnk folyamatosan mesélt a szemünk elé táruló, nevezetes épületekről. A gyerekek nagy örömére McDonald’s-ban étkezhettek.

Kora délután újra buszra szálltunk és elindultunk Nagyszalonta irányába. Itt elfoglalhattuk a szállásunkat. A gyerekek megismerkedhettek az itt élő külhoni diákokkal. Szabad program keretében játszhattak, pihenhettek és beszélgethettek iskolánk diákjai az otthon lakóval.

7 óra körül vacsora következett. Majd a szokásos esti tevékenységek elvégzése után a két iskola tanulói közösen töltötték az estét: zenehallgatással, beszélgetéssel stb.

 Erdély: 4. nap

          Elérkezett kirándulásunk utolsó napja. A szokásos reggeli teendők elvégzése után elfogyasztottuk bőséges reggelinket és szobáinkba visszatérve összecsomagoltunk. Elbúcsúztunk az otthon lakóitól és megköszöntük szíves vendéglátásukat. A délelőtt folyamán Nagyszalonta híres szülöttjének éltéhez kapcsolódó helyszíneket kerestünk fel. Először megtekinthettük Arany János szülőházának replikáját, majd a Csonka toronyba létrehozott emlékmúzeumot tekinthettük meg. A helyi idegenvezető színesen, élménydúsan, minket is bevonva ismertette nagy költőnk életrajzát, műveit és mesélt arról, hogy az épületben milyen korabeli tárgyakat láthatunk. A múzeum felfedezése során többségünk érdeklődését az a karosszék ragadta meg, melyben Arany János életének utolsó perceit tölthette. A legfeleső szinten interaktív játékokkal szórakozhattunk. Végezetül elhelyeztük az épület falán emlékszalagunkat.

Utazásunk következő pontja Nagyvárad volt. Első látnivalónk a Fekete Sas palota volt. Megtudhattuk, hogy ezt a több mint száz éves épületet a közelmúltban felújították így újra régi pompájában csodálhattuk meg. Sétát tettünk a város utcáin, ahol anno nagy elődeink, uralkodóink is jártak. Közben megálltunk egy – egy nevezetes épület előtt és idegenvezetőnk minden részletre kiterjedő tájékoztatást adott azokról. Többek között megálltunk az Állami Színház műemlék épülete mellett, amely eredetileg Szigligeti Ede nevét viselte. Láthattuk Ady Endre kedvenc kávéházát és idegenvezetőnk mesélt nekünk itt töltött éveiről, szokásairól. Ezt követően lehetőségünk volt híres költőink szobrai előtt fotókat készíteni. Itt elhelyeztük emlékszalagunkat, majd néhányan még souvenir tárgyakat vásároltunk emlékül.

Idegenvezetőnk munkája itt véget ért. Megköszöntük, hogy az itt töltött napok alatt kalauzolta csoportunkat és minden részletre kiterjedően, élménydúsan próbálta közel hozni ezen városok és látnivalóik történetét, ezáltal is erősítve mindannyiunk magyarságtudatát.

Kora délután buszra szálltunk és kezdetét vette haza utazásunk. Kellemesen elfáradtunk az elmúlt négy napban, de azt utazásunk során szerzett élmények gazdagsága emlékezetünkben és szívünkben örökre megmarad. Köszönjük a lehetőséget a Scool –túra Kft. utazási irodának a szervezést és idegenvezetőnknek a munkáját, hogy mindez a Határtalanul program keretében megvalósulhatott. És nem utolsó sorban a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak hogy vendégeik lehettünk.

 

Hálás köszönettel,

a Taktaszadi Móra Ferenc Általános Iskola  diákjai és pedagógusai

 

 

 

 

 

 

vissza