• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

2019.05.19.-22. között a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola Délvidéken

 

Délvidéki barangolás

2018. május 19-től 22-ig a Határtalanul program keretében a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola 7. osztályos tanulói tanáraikkal egy csodálatos délvidéki kiránduláson vehettek részt. Megismerkedhettünk a trianoni békeszerződésben Magyarországtól elcsatolt Délvidék földrajzával, történelmével, irodalmával, kultúrájával, az itt élő magyar lakosok helyzetével, életmódjával. Élő történelem, magyar irodalom, földrajz, hon-és népismeret órákon keresztül látogattuk meg az emlékhelyeket. Az utazásunk első napján ellátogattunk Zentára, a legmagyarabb városba, ahol a Himnuszt elénekelve megkoszorúztuk az emlékművet, melyet városnézés követett.

 Ezután a csantavéri templomról hallhattunk érdekes információkata plébánostól, aki templomukat a római Szent Péter bazilikához hasonlította.A nap végén elfoglaltuk szállásunkat, és kipihentük a hosszú utazás fáradalmait.A következő állomásunk az 1944-45-ben kivégzett magyar áldozatok tiszteletére állított emlékmű megtekintése, koszorúzása volt Csúrogon.

Ellátogattunk Újvidékre, melynek két legnagyobb látnivalója, a Városháza és a Mária Neve katolikus templom, melyeket séta közben tekinthettünk meg.Pétervárad Újvidékkel szemben van, a Duna másik oldalán. Messziről látható legnevesebb építménye, az óratorony.

A fordított vagy részeges óra nagyon tettszett a gyermekeknek. Kirándulásunk során megtekintettük Szabadkán a város nevezetességeit, a Raichle palotát, a Zsinagógát, a Városházát, majd önálló feladatlappal, térképpel járták be a város nevezetességeit.Ellátogattunk egy külhoni iskolába, ahol a diákok bemutatkoztak, ismerkedtek egymással, ajándékkal kedveskedtünk nekik, majd közös játékkal zárult a program. Lehetőségünk volt ebédünket a csodálatos Palicsi-tó partján elfogyasztani, továbbá állatkerti sétán is részt vehettünk. Minden este szívesen elevenítették fel a nap eseményeit, csoportokként naplót vezettünk, feladatokat oldottunk meg, rajzoltunk, beszélgettünk, ezzel is mélyítve irodalmi, földrajzi, történelmi tudásukat.Valamennyien sok új élménnyel, ismerettel, baráti kapcsolatokkal gazdagodva tértünk haza.Amíg a magyarság egészében megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az önző egyéni érdekek helyett a nemzet érdekeiért vállalt szolgálat, addig ez a nemzet erősödik. Ezt az érzést próbáljuk tanulóinkban erősíteni, melyre a Határtalanul programok kiváló lehetőséget biztosítanak.

vissza