Miskolci SZC Szemere Bertalan Szakközépiskolája Erdélyben

 

„Határtalanul Marosvásárhelyen”

A Miskolci SZC Szemere Bertalan Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma részt vett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „Határtalanul!”program pályázatán. Célja Magyarország és egy szomszédos ország magyar tagozattal rendelkező szakképző iskolájában tanuló diákok közösségi együttműködésének támogatása. Az iskola partnerintézménye a Marosvásárhelyen található „Gheorghe Sincai” Technológiai Líceum volt, ahol magyar osztállyal rendelkező autószerelő képzés is folyik. A közös munka összehozta a tanulókat. Élvezték a kétkezi munkával megalkotott KRESZ táblák készítését és Szovátán a Szent József Gyermekotthon udvarán közösen elhelyezték. A szakmai tapasztalatcsere mindkét fél számára előnyös volt. Meghatározó élményeket szereztek Nagyváradon, Kolozsváron, Parajdon, Korondon, Szovátán, ahol magával ragadó volt a táj szépsége is.

vissza