Erdély

2018.09.12.

Magyar népművészeti emlékek Erdélyben

Találkozás az idegenvezetővel Nagyváradon.


1. nap

Nagyvárad: Püspöki Székesegyház, Szent László-szobor, Püspöki Palota, Kanonok sor, belváros, Holdas templom, Szigligeti Ede színház, Körös- part

Szálláshelyek elfoglalása, vacsora.

2. nap  

Reggeli után indulás a napi programra.

Első megállóhelyünk a Királyhágónál lesz, ahol a táj csodás látványát és természeti szépségét próbáljuk átadni kis utasainknak.
Következő állomásunk előkészítéseként megállunk Csucsán, ahol Adyra és az ő szeretett Csinszkájára emlékezünk. Majd tovább utazunk a történelmi Erdély határán fekvő Bánffyhunyadon keresztül Kalotaszentkirályra, ahol az Ady emlékműnél megemlékezőnk a költőről, a településen írt verseinek felolvasásával, esetleg illusztráció készítésével.  Az Ady kopjafa megkoszorúzása.
Magyarvalkóra érkezvén meglátogatjuk a református templomot, ami a tájegység szimbóluma, az egyik legimpozánsabb fazsindelyes műemlék.
A mai nap utolsó állomása előtt Bánffyhunyadon időzünk, ahol a Rákóczi imaszőnyegét és a fergeteges népi kirakodó vásárt tekintjük meg

Utolsó állomásunk Torockó lesz, ahol elfoglaljuk szálás helyeinket és elfogyasztjuk a finom tájjellegű vacsoránkat.

3. nap

Reggeli után kirándulás Szent László legendájának nyomában a hatodik évfolyamos történelem (kunok) és a hetedik osztályos magyar irodalom tantárgyhoz kapcsolódóan.  A Tordai-hasadék legendáját a tanulók dramatizálják, feladatlapok megoldása. Túra a hasadékban.

Délután visszaindulunk Torockóra. A falu főterén álló épületek, népművészetet őrző nevezetességek, falubéliek kézimunkáival díszített unitárius templom megtekintése. Séta a közelben lévő vízimalomhoz, amin megfigyeljük a múltban hogyan hasznosították a víz energiáját. A falu sírkertjében a helyiek egyedi temetkezési szokásait ismerjük meg a domboldalban elhelyezkedő, különleges sírhelyek révén. A díszes torockói viselet, vasművességhez használt tárgyak megnézése a Néprajzi Múzeumban. Ismerkedés a máig élő bútorfestés hagyományával.

Este külön programként rendelhető helyi táncház.

4. nap

Reggeli után búcsút veszünk vendéglátóinktól és Kolozsvár irányába indulunk.

Városnézés Erdély fővárosában, a "Kincses Kolozsvár"- on: Szent Mihály templom, Mátyás szobrának és szülőházának megtekintése. A Mátyás szülőháznál a "Kolozsvári bíró" című mese előadása. A Főtér lenyűgöző házai, nemesi rezidenciái építészeti sajátosságainak megtekintése. Házsongárdi temető: a leghíresebb erdélyi művészek, polihisztorok, tudósok sírjainak megkeresése, ismerkedés munkásságukkal a tanulók által készített gyűjtőmunkákon keresztül.        
Indulás haza. Hosszabb rövidebb magállókkal. 

A programváltoztatásának, naponkénti átcsoportosításának jogát fenntartjuk!

Jó készülődést kíván az Önök utazását szervező Iroda, a Scool-Túra Kft.!

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!