2016.10.03.-06. Múcsonyi Kalász László Általános Iskola Kárpátalján

 

Határtalanul! Kirándulás Kárpátalján

A Kalász László Általános Iskola 39 tanulója vett részt 4 napos kárpátaljai kiránduláson 2016. október 03-06. között. A program megvalósítására 1 278 000 forintot nyertünk a HAT-16-01-0009 számú Határtalanul! pályázat keretében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából. A tanulók a mucsonyi és az izsófalvai iskola 7. osztályos tanulói közül kerültek ki.

Utunk célja kettős volt: a Nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc életében fontos helyek meglátogatása, valamint a ruszin népismeret elmélyítése, hiszen e népcsoportot Rákóczi a leghűségesebb népének nevezte.

Jártunk a beregrákosi iskolában, ahol már ismerősként fogadtak bennünket. Együtt ünnepeltük meg az aradi vértanúk emléknapját. A rövid idő ellenére, amit ott töltöttünk a gyerekek a búcsúzáskor alig akartak elszakadni egymástól és barátságok is születtek.

A rossz idő ellenére is felejthetetlen volt a kirándulás, reméljük jövőre is alkalmunk lesz részt venni a Határtalanul programban és ismét eltölthetünk néhány napot Kárpátalján!

vissza