2017.04.06.-09. Szentgotthárd és Térsége Iskola Széchenyi István Általános Iskola Felvidék

 

Határtalanul a Felvidéken!

Iskolánk Pedagógiai Programjában kiemelt feladatként fogalmaztuk meg a tanulók személyiségének fejlesztését, a tanulói kompetenciák megerősítését, és a hazafias érzelmekre nevelés mellett a környezetünkben élő nemzetiségek elfogadását. Ez számunkra azért is fontos, mert a nyugati határszélen, Ausztria és Szlovénia szomszédságában élve tanulóink nap, mint nap találkoznak a hazánk területén élő német és szlovén nemzetiségű diáktársaikkal, felnőttekkelAz Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt Határtalanul! program lehetőséget adott arra, hogy ezeket a feladatokat megvalósítsuk, az iskola falai között folyó munkát megszilárdítsuk.

Már a projekt előkészítő szakaszában bővültek az ismereteik, hisz az előre kiadott feladatokhoz végzett kutatómunka ehhez nagyban hozzájárult. Felkeltette érdeklődésüket, motiváltak lettek, és már alig várták, hogy élőben is láthassák a különböző ismeretterjesztő és úti könyvekben olvasottakat.

Emberi kapcsolataik gazdagodtak, egész személyiségük pozitív irányba változott. A szociális kompetenciáik fejlesztése területén nagyon sokat segített ez a négy nap. A három különböző osztályból összeverbuválódott tanulók nagyon összehangolódtak. A vegyesen kialakított csapatokban megtanultak együtt dolgozni, egymásért tenni.

Ugyanakkor láthatták a kisebbségben élő nemzetiségek helyzetét egy másik oldalról. Itthon, Szentgotthárdon – mint már említettem – olyan környezetben élnek, ahol ők a többségi csoporthoz tartoznak, és a német és szlovén nemzetiségűek vannak kisebbségben. Most megtapasztalhatták, hogy vannak olyan területek a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek kisebbségben.  Ez biztos, hogy fejlesztette bennük a másság elfogadásának képességét, más nemzetek hagyományainak értékként való elismerését.

Meggyőződésünk, hogy a csodálatos tájakra tett kirándulások, a történelmi emlékhelyek meglátogatása mellett a Tompa Mihály Alapiskolában tett látogatás, az ottani diák előadása nagyban hozzájárult tanulóink magyarságtudatának megerősítéséhez.

Köszönet mindenkinek a gyermekek, a pedagógusok és a szülők nevében, akik segítették ennek a projektnek a létrejöttét és megvalósítását. Egyben kívánjuk a leendő 7. osztályosainknak, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen sikeres pályázatnak.

 

Szentgotthárd, 2017. április 12.

vissza