Őseink útján...
2017. május 15-18 között a Bőcsi Általános Iskola és Szakközépiskola 7. évfolyamos diákjai tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul program keretében Kárpátalján. A résztvevők így összegezték e néhány nap történéseit:
„ Színes programok sokasága várt ránk, melyekből kiemelnénk párat. Megtekintettük Zrínyi Ilona hős küzdelmeinek helyszínét, a munkácsi várat. Láthattuk a Rákóczi-szabadságharc emlékhelyeit. Múltidéző látogatást tettünk az ungvári vár szomszédságában fekvő skanzenbe. Döbbenten álltunk a „málenkij robot” áldozatainak siratófala előtt Szolyván, ahol megkongattuk az emlékezés harangját is. A feledhetetlen élmények közül az egyik legkedvesebb a Vereckei-hágón való kirándulás. Szívszorító érzés volt a honfoglaló őseink bejövetelének helyszínén együtt énekelni a Himnuszt. Ez ugyanúgy nemzeti összetartozásunk szimbóluma, mint a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola végzős diákjai által előadott könnyfakasztó dal, melynek sorai minden magyar ember számára elgondolkodtatóak lehetnek: „Mert nincsen határ ottan, ahol egy nyelvet beszélnek, És testvérnek hívják az embert, adjunk hálát az égnek…”