• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

2017.05.16.-18. A Domoszlói III. András Általános Iskola Felvidéken

 

TÁTRAI KALANDOZÁS

A Domoszlói III. András Általános Iskola 7. évfolyamos diákjai két pedagógus (Bakosné Tresó Erika és Sztankó Miklósné) kíséretével az EMET Határtalanul pályázatának keretében „Tátrai kalandozás” címmel 2017. május 16-19. között Szlovákiába látogattak.

„Az elindulás izgalmai után először a Szlovák Karszt Nemzeti Parkban található gombaszögi barlangba látogattunk el, majd Rozsnyó főterén tettünk egy sétát. A tér közepén álló reneszánsz-kori őrtorony, valamint Andrássy Franciska márvány emlékművének megtekintése után a Bányászati Múzeum történelmi tárlatának segítségével ismerkedtünk a város honismereti emlékeivel.

A második napot Rimaszombaton Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával kezdtük. Ezt követően ellátogattunk a Tompa Mihály Alapiskolába, ahol nagy szeretettel, és egy kis műsorral fogadtak bennünket. Innen a történelmi Magyarország egyik legnagyobb, épségben fennmaradt, eredeti bútorokkal berendezett kastélyába, a betléri kastélyba mentünk, s alapos képet kapunk az Andrássyak főúri mindennapjairól. Következő úticélunk a krasznahorkai Andrássy-Mauzóleum volt, ahol Gróf Andrássy Dániel, és felesége, Franciska nyugszik.

A harmadik nap reggelén Késmárkon tettünk egy sétát, megcsodáltuk a Városháza épületét, a fatemplomot, majd az evangélikus templomot, s elsétáltunk a Thököli várhoz is. Következő állomásunk, Szepesszombat - orsó alakú főterén sok látnivalót találtunk. Innen egyenesen Lőcsére, a Felvidék egyik legszebb kisvárosába utaztunk. Fantasztikus élmény volt a város első számú látnivalójának, a háromhajós, monumentális gótikus Szent Jakab templomnak megtekintése - a világhírű szárnyas oltárok gyűjteményével. Utunk innen Közép-Európa legnagyobb várába, a Szepesi várba vezetett, ami mindenkinek nagyon tetszett.

Az utolsó napot Eperjes főterén sétával kezdtük. Utunk utolsó állomása Kassa volt. Megtekintettük a város egyik legszebb és legjellegzetesebb épületét, a kassai dómot, ahol megkoszorúztuk a fejedelem végső nyughelyét. Rákóczi fejedelem rodostói házának a pontos másolata az úgynevezett Rodostó-ház  mutatta be számunkra a szabadságharc vezetőjének mindennapjait, személyes tárgyait.

Sok-sok élménnyel a tarsolyunkban, új ismeretekkel, új barátságokkal gazdagodva érkeztünk haza. Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a kiránduláson, köszönjük mindenkinek, aki segített ebben.”


Molnár Romina

7. osztályos tanuló

 

vissza