2017. május 4-7. Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI Erdélyben

 

Intézményünk 40 tanulója 4 pedagógus kíséretében vett részt egy 4 napos tanulmányi kiránduláson Erdélyben 2017. május 4-7. között.

A program megvalósítását a HAT-16-01-0085 sz. Határtalanul! pályázatunkkal elnyert 1.196.000.- Ft. tette lehetővé, amelyet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő biztosított számunkra.  A kiránduláson az iskola 7. a és 7. d osztályos diákjai vettek részt.

Pályázatunk mottója "Oltalmaznunk kell régi jó hírönket, nevönket...", amely célunkat fogalmazza meg: felkeresni és  megismerni azon helyeket, amelyek nemzeti múltunkkal, történelmünkkel, irodalmunkkal kapcsolatosak, példát meríteni elődeink tetteiből. A kirándulás témája "Történelmi nagyjaink nyomában Erdélyben". A rendhagyó történelem és irodalomórák keretében, dramatikus játékokkal gyarapítottuk ismereteinket felkeresve Nagyvárad, Nagyszalonta, Arad, Déva, Gyulafehérvár, Vajdahunyad történelmi nevezetességeit. A túrák során Erdély természeti értékeit is felfedezhettük.

Utunk során találkozhattunk Nagyszalontán a Dévai Szent Ferenc Béke Királynője Gyermekotthon és Déván a Szent Ferenc Alapítvány lakóival. Műsorunkban megismertettük velük mindennapi életünket, néptáncbemutatóval színesítettük az estét, rézfúvósaink ismert magyar népdalokkal tették hangulatossá a találkozást. Ajándékokkal és adományokkal kedveskedtünk az ottani gyerekeknek.

A tartalmas 4 nap feledhetetlen élményekkel gazdagított bennünket!

 

Czuczi Mihályné Bálint Mariann

projektvezető pedagógus

vissza