2018. 03. 21-24. A Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola felvidéki kirándulása

 

Felvidéki túra

Az első állomásunk utunkon Komárno (Komárom) volt. Itt megnéztük Jókai Mór szobrát, melynél elhelyeztünk egy szalagot, ami a Duna-menti Múzeum előtt található. Oldalán a Bartók Béla emlékművet tekintettük meg. Ezután az Európa-parkban feladatokat teljesítettünk: kapukat és híres emberekről készült szobrokat kerestünk és az ott található épületeknek a stílusát is megvizsgáltuk. Majd megnéztük kívülről  a Szent András templomot.


Következő állomásunk Nagysalló volt: az itt lévő emlékműnél újabb szalagot helyeztünk el és a nagysallói 1848-49-es szabadságharc tavaszi ütközetéről hallottunk beszámolót.
Harmadik állomásunk Kékkő volt, miközben ideértünk Viki néni mesélt nekünk a vár mende-mondájáról, melyben a legfontosabb szavak a rézgálic (ezen áll a vár) és a sárkány volt. Itt élt Balassi Bálint.
Utolsó állomásunk az alsósztregovai Madách Imre Múzeum volt. Az író leghíresebb műve Az ember tragédiája, melyet a kastélyban látható kiállításon közelebbről megismerhettünk.


Határtalanul kirándulásunk második napján a rimaszombati Tompa Mihály Kéttannyelvű Általános Iskolába látogattunk, ahol a hetedik oszályos tanulókkal ismerkedtünk meg. Itt elénekeltük a vasi népdalcsokrot majd átadtuk az ajándékokat.
Második állomásunk a gombaszögi cseppkőbarlang volt, melyben egy szalmacseppkő megnőhet akár 3 méteresre is. A világon egyedül itt található meg a vakrák (typhloiulus sp.) nevű puhatestű állat.
Ezután Krasznahorkára látogattunk, ahol Andrássy Dénes gróf és feleségének  Hablovetz Franciskának épített mauzóleumot tekintettük meg. A bejárat felett az Andrássy család címere található, belső részében két szarkofág, amelyen Dénes és Franciska portréja  tekinthető meg. Dénes úr nagyon szerette kutyáját, Taschel-t aki 20 évig élt, majd amikor meghalt kutyájának szobrot állítatott ami a mauzóleum mögötti parkban található.
Ezután Betlére utaztunk, hogy az Andrássy-vadászkastélyt, az 1700-as években reneszánsz és barokk stílusban épült kastélyt csodáljuk meg, amely nagyon szép angol parkkal rendelkezik. A bútorok és a festmények többsége eredeti műtárgy.
Iglón megnéztük a város orsó alakú főterének nevezetességeit, a közepén magasodó Szűz Mária mennybemenetele templommal.


Utunk 3. napján először a Szepesi várat látogattuk meg, mely nagyon szép és elragadó volt. A várból nagyon szép kilátás tárult elénk. A szepesi vár Közép-Európa egyik legnagyobb erődítménye, mely az UNESCO világörökség tagjaként büszkélkedhet.
Majd nemsokkal később Lőcsére utaztunk. Lőcse híres Mikszáth Kálmán egyik  művéről, A fekete városról. Lőcsén  először a városházat, szégyenketrecet, Pál mester házát, a Thurzó házat néztük meg. Azután  megnéztük a Szent Jakab templomot, ami a szárnyas oltáráról híres. 
Aztán elutaztunk Késmárk városába ahol a  Thököly várat látogattuk meg. Nagyon szép volt. Miután végeztünk a látogatással elmentünk az új evangélikus templomba amely nemcsak kívülről, de belülről is elragadó volt. Ebben a templomban megkoszorúztuk Thököly Imre sírját.
Majd mindezek után a jól megérdemelt pihenés következett: a Magas-Tátrába mentünk, Tátralomnicra, élveztük a táj szépségét, a jó levegőt, a havat és ehettünk minden földi jót.

vissza