Határtalanul Erdélyben
Május végén a Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola 41 tanulója és négy tanára öt napot töltött a Határtalanul program keretében a romániai Partiumban és Erdélyben. A program keretében a tanulók megismerkedhettek e területek nevezetességeivel, elsősorban magyar emlékeivel, illetve közvetlen tapasztalatokat szerezhettek a Trianon óta kisebbségi sorban elő, határon túli magyarság életéről.
Gyulafehérváron a Hunyadiak temetkezőhelyén közösen mondták el a Himnuszt. Irodalmárokra is emlékeztek: Nagyszalontán a Csonka-torony múzeumában Arany Jánosra, Nagyvárad irodalmi múzeumában Ady Endrére. A természeti látnivalók közül kiemelkedett a Tordai-hasadékban tett gyalogtúra, a száz méternél is magasabb sziklafalak alatt. Az egyik legnagyobb kihívást Világos várának meghódítása jelentette. A romok között felidézték a fegyverletétel történetét. A szabadságharc 170. évfordulóján megemlékezést tartottak és minden résztvevő bejegyezhette nevét az intézmény Aranykönyvébe. Aradon a Szabadság-szobornál a vértanúk előtt tisztelegtek. Látogatást tettek a dévai Szent Ferenc Alapítvány székhelyén, ahol adományt adtak át a szegény sorsú gyerekek nevelésével foglalkozó intézménynek. Programjuk Nagyváradon zárult, ahol a székesegyházban értékelték a tanulók munkáját, akik sok-sok élményre, ismeretre tettek szert az utazás során. A püspökség kincstárában őrzött váradi Szent László hermától jöttek haza Győrbe, a lovag király középkori hermájának városába.
Kép: Szent László szobránál Nagyváradon