• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

2018. május 06-09. a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola Kárpátalján

 

Kalandozások a Kárpátok bércein

A határt Beregsuránynál léptük át. Első utunk Ungvár belvárosába vezetett, ahol a Petőfi téren, megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát. Ezt követően a zsidó és az ortodox templomok építészetének összehasonlítása után, jutottunk el a skanzenbe, ahol a területen élő népcsoportok épületeit hasonlítottuk össze. Ezután ellátogattunk a Munkácsi várba, ahol megismerkedtünk a vár történetével. Megkoszorúztuk Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrát. .Ezt követően visszaérkeztünk Beregszászra, a szállásunkra.  Itt esti feladatként a csapatok nevet adtak maguknak, címert terveztek, úti naplót írtak. Másnap Szolyvára látogattunk el, ahol az Emlékparkban megemlékeztünk a XX.sz-i magyar holokausztról. Megkoszorúztuk az emlékművet és elénekeltük a Magyar Himnuszt. A következő állomásunk Polena, a híres ásványvíz hazája volt. Itt megkóstoltuk a polenai ásványvizet. Ezután a Vereckei szorosnál megnéztük az Árpád vonal egyik bunkerét, előadást hallottunk a két világháború között és a II. világháborúban kiépített védelmi rendszerekről. A Vereckei-szorosnál a magyarok bejövetelét is tanulmányoztuk. A gyerekek feladatokat kaptak, amit értékeltünk. Itt lehetőségünk nyílt arra, hogy focizzunk, kacsázzunk a Szarvas patakban és pihenjünk a folyóparton. Az utolsó állomás a Borzsa havasok megtekintése volt. A magyar zászlóval a kezünkben vonultunk fel a kilátóhoz, ahol közösen elénekeltük a Magyar Himnuszt. Majd visszaérkeztünk a Beregszászra, ahol megettük a finom vacsorát és közösen megoldottuk az aznapi feladatokat. Harmadik nap találkoztunk a helyi magyar iskolásokkal. Az egész délelőttöt a Makkosjánosi Középiskolában töltöttük. Bemutatták az iskolájukat és mi is bemutatkoztunk. Utána a hazafiságról összetartozásról beszélgettünk a diákokkal. Közösen sportoltunk, énekeltünk.

Útban Tiszaújlak felé a Rákóczi szabadságharcról beszélgettünk. Tiszaújlakon megkoszorúztuk a szabadságharc első győzedelmes csatájának az emlékére felépített emlékművet. Ezután Nagymuzsaly következett, ahol egy Árpád kori templom romjait néztük meg. Majd a tiszacsomai honfoglalási emlékpark következett. Utolsó nap csoportos város felfedezést tettünk térképpel Beregszászon. Így felfedeztük a Bethlen kastélyt, a régi Royal szállót, a tiszti kaszinót, a zsinagógát és a katolikus templomot, illetve a magyar színház épületét. Majd megtekintettük a Magyar Főiskola épületét és kooperatív munkában oldottunk meg feladatokat. Kora délután buszra szálltunk és kezdetét vette haza utazásunk.

Az elmúlt négy napban kellemesen elfáradtunk, de az utazásunk során szerzett élmények gazdagsága emlékezetünkben és szívünkben örökre megmarad. Köszönjük a lehetőséget a Scool –Túra Kft. utazási irodának a szervezést és idegenvezetőnknek a munkáját, hogy mindez a Határtalanul program keretében megvalósulhatott.

Hálás köszönettel,

a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola  diákjai és pedagógusai

 

vissza