Határtalan jókedvvel telt a 4 napos kirándulás
Hajnali négy órakor Mezőkövesdről indult útnak csapatunk.
Az első nap Nagyvárad felé vettük az irányt, ahol a Szent László templomot tekintettük meg, majd továbbindultunk Körösfőre, ez után Kolozsvár következett. A városban a Szent Mihály templomot tekintettük meg, majd elsétáltunk Mátyás király szülőházához. Mindezek után jutott egy kis idő arra is , hogy önállóan felfedezzük a várost. Ezt követően továbbindultunk, úti célunk egy kis falucska, Magyarfenes volt, ahol a Csáni Panzióban megvacsoráztunk. Az étel különösen finom volt, és kifejezetten jólesett egy igencsak hosszú nap után. A közös program keretében Mátyás király korát megidézve kódexlapokat készítettünk. Igaz, hogy borzasztóan kimerültünk, ám ennek ellenére is izgatottan vártuk, hogy mit tartogatnak számunkra az elkövetkező napok.
Utazásunk második napján fáradtan, de vidáman ébredtünk . A vendéglátónk finom reggelivel fogadott minket. Egy gyors létszámellenőrzés után továbbmentünk Torockóra. A Székelykő látványa mindenkit lenyűgözött. Ezt követően hosszabb buszozás után érkeztünk meg Marosvásárhelyre, ahol megtekintettük a Kultúrpalotát és sétáltunk a városban. A városnézést követően volt egy kis szabadidő. Délután 1 órakor indultunk tovább Kézdivásárhelyre. A négy órás út vidáman telt, elpróbáltuk az Ismerős Arcok Nélküled című dalát is sok más dal mellett. 5 óra körül érkeztünk meg Kézdivásárhelyre, ahol találkoztunk a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjaival és az iskola igazgatójával, aki a köszöntő után vacsorával fogadta a messziről jött vendégeket. A vacsora után bemutattuk Mezőkövesd látványosságait, ezt követően két társunk a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola történelméről tartott rövid beszámolót. Az este közös énekléssel zárult, melyet akusztikus és szóló gitár is kísért.
A harmadik napon már a kézdivásárhelyi kollegiumban ébredtünk. Korán kellett kelni, ugyanis sok látnivaló volt aznapra.
Legelőször Gelencén álltunk meg, egy kedves öreg néni mesélt nekünk a templomban található freskókról. A délelőtt folyamán ellátogattunk Csomakőrösre , ahol megkoszorúztuk Kőrösi Csoma Sándor emlékművét. Zágonban Mikes Kelemen emlékházát tekinthettük meg, ahol több hírességről is szó esett, mint például a Kossuth-díjas színésznő Kis Manyiról vagy Csutak Vilmos történészről. A délelőtti program zárásaként két nagy öreg fát, a Mikes-tölgyeket ölelte körül csoportunk. Ebéd után Kézdivásárhelyen ellátogattunk a helyi múzeumba, ahol különféle népi mesterségeket ismerhettünk meg, illetve a Nagy Mózes Gimnázium – vagy ahogy ők nevezik: Líceum - diákjaival is találkoztunk, akiket ekkora már barátainknak nevezhettünk. A délután további részét Sepsiszentgyörgyben töltöttük. Egy órás városnézés idegenvezetővel, majd szabadprogram az újonnan felújított sétálóutcában. Este közös program következett a Nagy Mózes diákjaival. Különféle játékokat játszottunk, amit még a legidősebbek is élveztek, majd este következett a táncház. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a napon, estén is és külön örülünk, hogy új barátokat szerezhettünk, akikkel – az internetnek köszönhetően - ma is tartjuk a kapcsolatot és reméljük még fogjuk is sokáig.
Elérkezett a kirándulás utolsó napja. Reggel, miután elhagytuk a kollégiumot, Nyergestetőre vitt az utunk. Itt egy mezőkövesdi kopjafát koszorúztunk meg, és más különleges kopjafákat is láthattunk. Ezek után Székelyudvarhelyen a szoborcsoportot tekinthettük meg. Majd kicsit hosszabb utazás után megérkeztünk Szejkefürdőre, ahol sok szép székelykapu alatt felsétálhattunk Orbán Balázs síremlékéhez. Ennek megkoszorúzása után Farkaslakán Tamási Áron sírjánál helyeztünk el egy nemzeti színű szalagot. Majd Korondon álltunk meg, ahol megcsodáltuk a székely népművészet remekeit, vásárolhattunk ajándékokat és megkóstolhattuk a híres-nevezetes kürtőskalácsot is. A haza úton még egyszer megálltunk a Király-hágónál, ahol a csodálatos tájban gyönyörködhettünk. Annak ellenére, hogy külföldön jártunk, nem kellett idegen nyelven beszélnünk, milyen jó volt az ottani magyarsággal találkozni! Nagyon vidám kirándulás volt, kedves emberekkel ismerkedtünk meg és új barátokat szereztünk. A gyönyörű erdélyi táj, a kultúra és a székely népművészet mindenkit magával ragadott. Fantasztikus élményekkel és sok-sok fényképpel térhettünk haza. Szívünkben őrizzük az Erdélyben töltött szép napok emlékét! Megköszönjük tanárainknak, hogy részt vehettünk a Határtalanul programban, és bejárhattuk egész Székelyföldet.( Pongrácz Sz., Gacsó D., Pethe Á., Gál B.,Katyina G., Karuczka G.)