A Kárpát szent bércén állunk: új honfoglalók, hazataláló magyarok...
Tanár és diák, pollackosok mint, de ez ott egyre megy…
Előttünk Verecke híres útja, körül kavarog a szél – ukránok, ruszinok, románok, magyarok lelke – arcunkba fújja a havat…
Kárpátalja magyarjait maholnap ölükbe hívják a Borzsa-havasok..
Verecke híres útján...
- A Kárpátalját „határtalanul” megjárt tanár gondolatai -
Mert jaj, ha a gyerekek észre veszik!...
Hogy másvalaki valaki tért haza onnan… Másra gondol, másképpen
érez és néz és álmodik még mindig ugyanazon a nyelven…
Mert jaj nekünk: ma a Föld napja van, iskolaprogram, bolydul a méh-
kas, vigyázunk a Földre…
Kárpátalja is a Föld?...
Csak most csöppenek bele a show-ba, a gondolataim még a Hágón…
Otthon vagyok, s még nem vagyok itthon. Minden határon túl vagyok…
Aznap az első órámon Jázmin teszi fel a kérdést:
- Tanár úr hogy érezte magát?
Én a kitérő választ fontolgatom - kicsi csönd -, majd ahogy szoktam,
belekezdek a mesébe.
Hogy tündérek röpködtek a Beszkidek felöl, hogy áfonyát pergettek, ha nem volt remény, s hogy Beregszászon a szobrok éjszakánként du-
hajkodtak ám, és végül összeolvadtak szívvé…
Mesébe szövöm Esze Tamás sóját, a szerednyei Dobó-pincékből a
még ízleletlen borokat, majd Tiszaújlak és Munkács között az aranyku-
polák fölött is bennünk őrködő Turulmadárt…
Bizony megállt arrafelé a jövő … Szentmiklóson figyelmeztet az ágyú
- ha ugyan száraz még a lőpor -, hogy ha arra jársz, Bartos József várúr
titkos ajtóin túl kitárja kapuját teelőtted is a múlt. A csetfalvai fatemp-
lomban a freskók megigéznek, a ruszin asszonnyal együtt mondod a Miatyánkot, és sír a lelked és örül, emelkedik, száll az időben, mígnem
tekintetet vét Vezérszállás fenyőinek a csúcsán : Rákóczi táltos lova
csillagokat rúg…
Kárpátalja : Latorca lánya, hívó hazaszeretet, bércek, havasok és há-
gók, naptermő szőlőhegyek… Szolyva, visszatérő lelkek, lidércek (…) és
az Árpád-vonal őrző őrei.
Már ukrán a zászló. Fújja a szél…
És az óra végén megtanítom a dalt : "Ungnak és Tiszának…"
És közben elered a könnyem…
25 éve most először.
Köszönöm.
Ölveczki László