• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

Mezőkövesdi Mező Ferenc Tagiskola Felvidéken

 

,,Határtalanul” Felvidéken

Iskolánk - az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett,,HATÁRTALANUL” című PROGRAM sikeres pályázata alapján - 4 napos kiránduláson vettünk rész Felvidéken. Az első nap Kassa város nevezetességeit fedeztük fel, megnéztük a Miklós-börtönt, az Orbán-tornyot, Szent Erzsébet dómot, majd a Rákóczi-féle Rodostó-ház kiállítását tekintettük meg. Ezután Nagyráskán egy állatfarmon lovagolni tanultunk. A szállásunk Deregnyőn volt. Másnap Leleszen a Premontrei apátság templomában voltunk, majd a Makovecz Imre által tervezett Községházában a polgármester vendégei lehettünk. Délután Doboruszkán érdekes történeteket hallgattunk meg a Dobó családról. Jártunk még Szirénfalván egy skanzenben, Királyhelmecen egy magyar iskolában órát látogattunk és beszélgethettünk az ott élő gyerekekkel,akiknek ajándékot is vittünk. Jártunk Borsiban, a kastélyban egy rendhagyó előadást hallgattunk II. Rákóczi Ferenc életéről. Bodrogszerdahelyen, a Vécsei kastélyban a Kossuth emléktáblánál koszorút helyeztünk el. Tőketerebesen egy gyönyörű parkban az Andrássy-mauzóleumot láttuk. Rövid túrát tettünk Zemplén és Kövesd várában. Szép emlékekkel és élményekkel érkeztünk haza. Köszönjük a Scool-Túra Kft-nek az utazásunk színvonalas megszervezését.

                     Mezőkövesdi Mező Ferenc Tagiskola 7. osztályos tanulói

vissza