Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola Erdélyben

 

Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola Erdélyben

2016.05.25-28. között 43 diák és 4 tanár felejthetetlen élményeket élt át a Határtalanul program jóvoltából, Erdélyben.

A Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai a Határtalanul pályázat keretében 2016.05.25-28. között négynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt Erdélyben. A 43 diák és 4 tanár felejthetetlen élményeket szerzett az egykor Magyarországhoz tartozó területeken, az összesen közel 1200 km-es út során. Két éjszakát vendégeskedtünk a festői szépségű Torockón, a harmadik nap pedig Déva várának tövében, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szállásán aludtunk. A gyerekeket adományokkal támogattuk és lehetőségünk nyílt arra is, hogy bepillantsunk az alapítványnál nevelkedő gyerekek mindennapjaiba, sorsába.

A tartalmas program részeként ellátogattunk Nagyváradra és Kolozsvárra, kirándultunk a Tordai-hasadékban, jártunk sóbányában, és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba is eljutottunk. A gyulafehérvári székesegyházban rövid megemlékezést tartottunk a Hunyadi család síremléke mellett. Vajdahunyad ódon hangulatú várát a diákok önállóan, térkép segítségével fedezték fel, Csernakeresztúron megismerkedtünk a bukovinai székelyek történetével, a szépen felújított dévai várból csodás panoráma tárult elénk. Marosillyén játékos feladatot oldottunk meg és helyi ízeket kóstoltunk, Aradon, a vesztőhelyen főhajtással tisztelegtünk a vértanúk emléke előtt, Nagyszalontán ellátogattunk az Arany János emlékhelyekre. Utunk végeztével fáradtan, de élményekkel gazdagon megrakott tarisznyával tértünk haza. 

vissza