Beszámoló a kárpátaljai kirándulásról
A Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Szakközépiskolájának nevelőtestülete háromnapos kárpátaljai utazáson vett részt a 2015 – 2016-os tanév zárásaként. Az autóbuszos kirándulás fő célja a magyar lakta elcsatolt területek meglátogatása, jobb megismerése volt. A kollégák érdeklődéssel fordultak a magyar turisták által kevésbé látogatott vidék történelmi nevezetességei, természeti érdekességei felé, s eközben bepillanthattunk az ott élő magyarság mindennapjaiba is, és szembesülhettünk az eddig csak sajtóból ismeretes problémáikkal.
Az országhatár ma már szokatlanul lassú átlépését követően első utunk a helyi magyarság legjelentősebb közösségét felmutató Beregszász városába vezetett. Az egykor Szent László királyunk öccse, Lampert herceg által alapított, majd ezer esztendős városban ma 50 % körüli a magyarság aránya. Ez mintegy 13 ezer főt takar. Nem nagy tömeg ugyan, de annál lelkesebben tartja magát, s büszke identitására. Helyi vezetőinktől megtudtuk, hogy még a napi időt is csak a magyarországihoz igazítva hajlandóak számolni. A városban több magyar tannyelvű elemi és középiskola is működik, emellett Magyarország támogatásával létesült magyar főiskola is, amely a település legpatinásabb épületében, a remekül felújított egykori megyei törvényszéki palotában kapott helyet. Az Illyés Gyuláról elnevezett magyar színház szintén a városközpont ékessége. A magyar szó igen gyakori, bevett a településen, s egy-egy esetben találkozhattunk nemzeti jelképeinkkel is – zászlónkkal és címerünkkel – épületek homlokzatán. Érezhető volt az utazók számára, hogy ez a hely, az egykori Lampertszásza napjainkban az egész kárpátaljai magyar közösség erejét koncentrálja.
Ez az erő áradt a minket egyáltalán nem idegenként fogadó Molnár László tanár úrból és hasonnevű fiából is, akik megosztva vállalták a város és a térség bemutatásának küldetésszerű feladatát. Lelkesedésük, nemzeti elkötelezettségük jó humorral kiegészülve élményszerűvé tette barangolásainkat, amelyek Munkácson a vár megtekintésével, majd Ungvár belvárosának megismerésével folytatódtak.
Munkács vára igazi történelmi kuriózum egy magyar számára. Kárpátalja legjelentősebb magyar vonatkozású műemléke. A vár oly nagy jelentőséggel bírt múltunkban, főként a kuruc időkben, s egykori lakói – Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc – olyan legendás alakjai a magyar függetlenségi küzdelmeknek. A szépen felújított erődítmény ma is büszkeséggel tölti el lelkünket. S egyik teraszáról a magasra nyúló obeliszkre újra visszaszállt a turulmadár is. Innen páratlan kilátás nyílik az északkeleti Kárpátokra, melynek hegyvonulatai Feszty Árpád híres körképén ugyanígy mutatkoznak –hisz a festő és munkatársai ezt a hátteret örökítették meg óriási történelmi tablójukon.
A tartalmas nap végén jól eső vacsorában volt részünk, majd Bene községben a helyi borlovagrend vezető pincészetében a beregi dombok nedűjét kóstolhattuk – igen kiváló minőségben. Házigazdáink nem csak a borkészítésben, hanem annak prezentálásában is professzionálisak voltak. Humoruk pedig a stand up comedy szereplőinek színvonalával vetekedett.
A kirándulás második napján utunk újra Munkácsra (ezúttal a századfordulós hangulatát még mindig éreztetni képes belvárosba), majd Szolyván át a Vereckei-hágóra vezetett.
Szolyva megannyi szenvedés helyszíne volt 1944-1945-ben. A falu határában az ide internált ártatlan civil tízezrek emlékezetére állított emlékmű hívja fel a figyelmet, hogy a „malenkij robot” bizony egy a holocausthoz hasonló tömegtragédia volt a háború után, békeidőben. Aminek kegyetlenségéről a túlélők még családtagjaiknak sem mertek beszélni életük végéig.
Elnehezült lélekkel folytattuk utunkat a honfoglalást és a magyar történelem nyitányát szimbolikusan hordozó Vereckei-hágó felé. Odaföntről ritkán látható látvány tárult elénk. Az erdélyi tájakhoz hasonló, s mégis több annál: megérintett minket 1100 év történelme. Egykor Árpád érkezett itt egy szépreményű néppel, de bizony Batu kán mongoljai is erre haladtak át, s Rákóczi is e hágón átkelve hirdetett hazát és szabadságot. Csoportunk a hely jelentőségétől átfűtve, kört formálva az emlékmű körül énekelte el a magyar himnuszt.
Kárpátaljai utunk harmadik (utolsó) napjára Beregszász belvárosának részletesebb megtekintése maradt. Ekkor látogattunk el a Kossuth Lajos Középiskolába, melynek igazgatója és nevelőtestületének néhány tagja illően fogadott minket az intézményben. Pontos képet kaphattunk igazgató asszonytól az iskola múltjáról és jelenéről, a helyi magyarság és az egész társadalom aggasztó egzisztenciális helyzetéről. Csoda, hogy ilyen körülmények között még működik az intézmény, léteznek még magyar közösségek Kárpátalján.
Az anyanemzet képviselőiként a tőlünk telhető módon próbáltuk segíteni az iskola működését. Molnár Péter igazgatónk előbb kifejezte köszönetét a szíves vendéglátásért, majd közös adományainkkal igyekeztünk enyhíteni a magyar iskola válságos helyzetét.
Nevelőtestületünk összességében egy jó hangulatú, tartalmas, sok tapasztalatot nyújtó kirándulásról tért haza. A magyar közösséghez tartozás érzésében megerősödve. S annak örömével, hogy utazásunkon keresztül is segíthettünk nehéz szükségben küszködő nemzettestvéreinknek.
Ladányi Béla
tanár
