• Nagyvárad

    Nagyvárad

  • Tordai sóbánya

    Tordai sóbánya

  • Pozsony

    Pozsony

  • Kassa

    Kassa

  • Szerbia

    Szerbia

  • Erdély

    Erdély

  • összefogás

    összefogás

  • Erdély

    Erdély

Miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola

 

A Kárpátok ölelésében
„Hol édesebb a bor és barnább a kenyér”

2016. július 06. - 08. között a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolája és Szakiskolájának tantestülete a HAT-16-06 Kárpátaljai akció program keretében a Scool-Túra Kft. szervezésében tantestületi kiránduláson vett részt Kárpátalján azzal a céllal, hogy erősítsük a Kárpátalján élő magyarokkal a kapcsolatunkat, és hogy a külhoni oktatást támogassuk.

Első nap kora reggel indultunk útnak, Beregsuránynál fennakadás nélkül léptük át a határt. Beregszászon felvettük helyi idegenvezetőnket, Karmacsi Zoltánt, a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar szakos tanárát, aki a három nap alatt minden földrajzi és történelmi nevezetesség megtekintésekor hasznos és érdekes információval látott el minket.

Első állomásként a Borzsovai Általános Iskolába látogattunk el, ahol a külhoni diákok megható műsort adtak számunkra, majd az igazgatónő mutatta be intézményüket. Ezek után átnyújtottuk adományunkat, majd megtekintettük az iskola épületét, amely valóban felújításra, korszerűsítésre szorul. A vendéglátó iskola ebédre invitált minket, ennek elfogyasztása közben megismerkedtünk a tantestület pedagógusaival, helyzetükkel, körülményeikkel.

Borzsováról Tiszaújlak felé vettük az irányt, ahol látogatást tettünk a Turul madaras emlékműnél, mely a Rákóczi szabadságharc emlékére állítatott. Elhelyeztük nemzeti szín szalagunkat a talapzaton.

Ezek után Csetfalván az egyedülálló fakazettával díszített katolikus templomba látogattunk, ahol a Makovecz tanítványai által épített ökumenikus templom egyedülálló szőlőszemes fából faragott oltárát tekintettük meg. Délután Beregszászra utaztunk, ahol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát mutatta be idegenvezetőnk.

A nap végén a mezőkaszonyi Kulacs fogadóban nagy szeretettel fogadtak bennünket, a helyi általános iskola növendékei és tanárai magyarságtudatot erősítő előadást nyújtottak számunkra. A nap folyamán már sokadszor tapasztalhattuk, hogy a Kárpátalján élő magyarság rendkívüli fontosnak tartja gyökereit, ápolja történelmét, újra és újra hangsúlyozza ennek jelentőségét a fiatalabb generációnak. A helyi specialitásokat felvonultató vacsora után megismerkedtünk azokkal a falusi vendéglátókkal, akik a szállást biztosították számunkra. A szálláshelyek elfoglalása után tartalmas beszélgetést folytattunk a helyiekkel.

A második napon reggeli után Munkácsra utaztunk, ahol a piacot és a várat tekintettük meg. Ezek után tovább indultunk Szojvára, a Malenkij robot gyűjtőtábor helyén emelt emlékparkba, ahol az áldozatokra emlékezvén a sirató falon elhelyeztük emlékszalagunkat. A polenai ásványvízforrások mellett elhaladva Beregváron megtekintettük az egykori kastélyt, melyben ma szanatórium működik, ahol megkóstolhattuk a helyi természetes vizet, ami a legenda szerint örök fiatalságot nyújt.

Délután a Vereckei-szoroson keresztül az Árpád vonalat tanulmányozva a Vereckei-hágó irányába vettük utunkat. A Vereckei-hágón főhajtással emlékeztünk honfoglaló őseinkre, és nemzeti szín emlékszalagunkat itt is elhelyeztük. A tartalmas napi programok után Mezőkaszonyban, a Kulacs fogadóban költöttük el vacsoránkat.

Harmadik nap reggelén elbúcsúztunk vendéglátóinktól, szállásadóinktól, majd reggeli után Ungvárra utaztunk. Útközben megtekintettük a Szerednyei Várat, mely az egykori egri kapitány, Dobó István birtoka volt. Ungváron megcsodáltuk a város nevezetességeit, az Ung folyó partjának közelében található Petőfi emlékszobrot, a görög katolikus székesegyházat, a várat és a mellette elhelyezkedő skanzent. Rövid szabadprogram után a határ felé vettük az irányt, és az esti órákban érkeztünk Miskolcra.

A kárpátaljai barangolásunk mindannyiunkban mély nyomot hagyott. Emlékezetes marad számunkra, hogy a kárpátaljai magyarok mennyire hűen őrzik magyarságtudatukat, és nehézségeik ellenére milyen összetartó közösséget alkotnak.

        

 

 

 

vissza