Újpesti Csokonai a Felvidéken

 

Iskolánkban az újpesti Csokonaiban már évek óta hagyomány, hogy a hetedik évfolyam részt vesz a Határtalanul! programban.

Szeptemberben, amikor megtudtuk, hogy a pályázatunk sikeres volt még nagyon messzinek tűnt a májusi indulás a szlovákiai Felvidékre. A hónapok azonban gyorsan elteltek és május 17-én negyven tanuló és öt tanáruk izgatottan szállt fel a buszra. Ekkor már az előkészítő óráknak köszönhetően sok mindent tudtunk a Felvidék tájairól, történelméről, kultúrájáról és az ott élő magyarokról.

A négy napos kirándulás során  gyönyörű tájakon utaztunk, csodaszép kastélyokat, vadregényes várakat láttunk. A Magas-Tátra hófödte csúcsainak látványára és a Gombaszögi barlang különleges cseppköveire sokáig fogunk emlékezni.

A Felvidék számos – a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó – településén jártunk. Megkoszorúztuk Mikszáth Kálmán szobrát Szklabonyán, megcsodáltuk a lőcsei szárnyas oltárt. Selmecbányán a középkori hadviselést bemutató kiállítás, a Kékkői várban pedig a játékkiállítás volt különösen emlékezetes. Rimaszombaton a Tompa Mihály Alapiskolában megismerkedtünk a helyi magyar diákok életével, és mi is bemutattuk Újpestet, valamint a saját iskolánkat.

Esténként a szálláson játékos feladatok során dolgoztuk fel a napi élményeinket. Természetesen a tábortűz sem maradt el.  

Visszaérkezésünk után élménybeszámolót tartottunk diáktársainknak, és ellátogattunk a Magyarság Házába. Iskolánk közösségének a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából egy Határtalanul! témanapot szerveztünk. 

vissza