Vannak vidékek legbelül

 

Igen, vannak vidékek legbelül, ilyen vidék Kárpátalja is, melynek gyönyörű tájait, az ott élő emberek gondját-örömét megismerni indult útra a Földes Ferenc Gimnázium tantestületének egy csoportja, a Határtalanul Kárpátaljai akcióprogram keretében, a Scool-Túra Kft. szervezésében.

„vannak vidékek gyönyörű / tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül / vannak vidékek legbelül”

/Kányádi Sándor/

Célul tűztük ki, hogy a magunk lehetőségeihez mérten segítsük a mezőkaszonyi óvodát és iskolát, játékokat, könyveket csomagoltunk, hogy pénzadományunk mellett, ily módon is támogassuk az ott élő gyerekeket.

Utunk első kárpátaljai állomása Munkács vára volt.  A történelmi tanulmányainkból jól ismert vár tekintélyt parancsolóan emelkedett ki környezetéből.  A vulkáni eredetű sziklás dombon felsétálva, szintről szintre jártuk végig az erődítményt, nemzeti színű szalagot kötve tiszteletünk jeléül előbb Petőfi Sándor, majd Kazinczy Ferenc emléktáblájánál, koszorúnkat pedig a Lorántffy bástyán, a Zrínyi Ilonát és a gyermek Rákóczi Ferencet ábrázoló szobornál helyeztük el . A vár gazdag történelmi múltjáról helyi idegenvezetőnk, Kurmai Sándor mesélt. A várteraszon, a közelmúltban helyreállított turul emlékmű tövében már következő állomásunkra, Munkács városára is letekinthettünk. Idegenvezetőnk azt is elmesélte, hogy az eredeti turulmadár testét az 1945-ben Kárpátalján berendezkedő szovjet hatalom feldaraboltatta és beolvasztatta, és az a történelmi legenda járta, hogy ebből olvasztották a szovjet emlékművek ötágú csillagait, például a Munkács főterén egykor álló szovjet emlékmű tetején lévőt is. Ma azonban ezen a szépen helyreállított főtéren egy vidám kéményseprő szobrát és távolabb Európa társ-védőszentjeinek, a glagolita írás megalkotóinak, Szent Cirillnek és Szent Metódnak a szobrát találjuk.

A szobrokkal szemközt megcsodálhattuk a városháza szecessziós épületét, sétánk során pedig többek között a 17. századi Rákóczi-kastélyt, a Fejér-házat” tekintettük meg, melynek a századok során vendége volt II. József és Ferenc József is.

Utunk innen már Mezőkaszonyba, fő célunkhoz, a helyi Aranykulcsocska óvodába vezetett, ahol egy érzelmekkel és tartalmas beszélgetéssel teli délutánt töltöttünk.  Az egykor szebb napokat megélt kúria épülete előtt szeretettel köszöntött minket az óvoda vezetőnője, …….. Ekkor került átadásra a játékokból, ruhákból, könyvekből álló ajándékcsomagunk, később pedig a pénzadományunk is. Megismerve a környezetet, az itt élők gondjait, csodálva a nehézségek ellenére is töretlen elszántságukat, derűs kitartásukat, azonnal láttuk, hogy adományunk nagyon jó helyre érkezett. Végigjárva az épületet, nemcsak az éppen padlót súroló és lakkozó óvónőket, a repedező falakat láttuk, hanem a kis múzeumot is, ahol hagyományos népi használati eszközöket állítottak ki, és észrevehettük azt a rengeteg apró ötletet, amivel kevésből a gyerekek számára mégis kedves dolgokat lehet teremteni. Ilyen volt például az iskola árnyas udvarán, a romos melléképületek mellett gumiabroncsokból nagy kreativitással kialakított játszótér. Megismerkedtünk az óvodásokkal is, és tartalmas beszélgetést folytattunk Karmacsi Sass Enikő tanárnővel, aki a kárpátaljai magyarság hétköznapjairól, a Krímben folyó háború helyi hatásairól, a magyar nyelvhasználat helyzetéről is beszélt nekünk. Majd átkísért minket a helyi középiskolába, ahol az iskola igazgatóhelyettese fogadott minket és ismertetett meg az oktatás és az érettségi jellemzőivel, a továbbtanulási lehetőségekkel. A középiskola tetőszerkezetét éppen ekkor újították fel, már a Kárpátaljai akció program keretében kapott pénzadomány tárgyiasult eredményeit is láthattuk, de az elvadult állapotú iskolaudvart és a régóta javításra szoruló, oktatást szolgáló épületeket is megtekintettük.

Első napunk végén igazi magyaros vendéglátásban volt részünk a Kulacs étteremben, majd a nagyon finom vacsorát követően megérkeztek szállásadóink, így mindenki elfoglalhatta szállását, ahol a háziakkal beszélgetve még sok mindent megtudhattunk a mezőkaszonyi magyarok mindennapjairól.

Másnap a reggelit követően útnak indultunk, utazásunk első állomása a Szolyvai Emlékpark volt, ahol az 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenkij robot elszenvedőinek, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak állítottak méltó emlékhelyet. Az emlékpark a szolyvai gyűjtőtábor egyik temetőjének a területén, az első világháborús szolyvai katonatemető szomszédságában létesült. Az áldozatok emléke előtt fejet hajtva, mi is felkötöttük nemzeti színű szalagunkat, majd megkondítottuk a kápolna harangját.

Innen gyönyörű tájakon, de nagyon rossz állapotú utakon jutottunk el programunk talán legjobban várt állomásához, a Vereckei-hágóhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Kárpátok különálló hegycsoportjára, a Borzsa-havasokra, a Róna-havasokra és Dél-nyugat-Galícia csúcsaira is. A honfoglalási emlékműnél mi is elhelyeztük az emlékezés koszorúját az emlékmű közepén található oltárkőnél, mely kő az alkotó szándéka szerint a vérszerződés kelyhét szimbolizálja, amelybe a hét vezér a vérét összefogta, s melyből megszületett a magyar nemzet. Ahogyan talán egykor honfoglaló őseink, mi is megilletődötten csodáltuk a gyönyörű tájat.

Visszatérve Mezőkaszony településre, egy nagyon kellemes meglepetésben volt részünk, a helyi iskolások kedveskedtek nekünk egy nagyon szép műsorral. Ezt követte a remek vacsora, és a nap zárásaként Bene községben egy bórkóstoló.

A harmadik napunkat a kárpátaljai magyarság fővárosában, Beregszászon töltöttük. Városi sétánk során megtekintettük az 1418-ban épült római katolikus templomot, a bejárat előtt álló Szent István szobor előtt mi is elhelyeztük nemzeti színű szalagunkat, ahogyan Esze Tamás szobránál, gróf Széchenyi István, Petőfi Sándor, Móra Ferenc emléktáblájánál, valamint a főiskola épületén. Jó érzés volt látni, hogy Beregszászban milyen sok köztéri szobrot és emléktáblát avattak a magyar nemzet nagyjai emlékének, és mennyi szalag és koszorú jelzi, hogy élő ez az emlékezet. Utunk az egykori Úri Kaszinó, a mai Arany Páva étterem gyönyörű szecessziós épülete mellett vitt el, mely minden részletében ma is eleganciát, szépséget sugároz. Sétánkat az egykori Királyi Törvényszék, ma a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújított impozáns főépülete előtt fejeztük be.

A legszebb élmények emlékké nemesednek, melyeket, ha felidézünk, újrateremtjük a megélt pillanat varázsát. Ilyen emlék lesz számunkra, ahogyan a kaszonyi óvodások magyar népdalokat énekelnek gimnáziumunk énektanárának, Petrány Mihály tanár úrnak hegedűkíséretével. Ahogyan mi tanárok magyar népdalokat énekelünk a Vereckei-hágó honfoglalási emlékművének tövében, majd egy percre néma csenddel adózunk a múlt emlékének.  Vagy ahogyan elszorult torokkal, őszintén meghatódva hallgatjuk a mezőkaszonyi iskolások és tanárnőjük magyarságtudatot erősítő, igényes, szép műsorát.

A hazafelé tartó úton, kedves kísérőnk, Gyulainé Garla Gabriella felolvasta az óvoda vezetőjének köszönő levelét, melynek kedves és szép sorai megerősítettek minket abban a korábbi elhatározásunkban, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, mikor a Földes Ferenc Gimnázium közössége segítette a kaszonyi Aranykulcsocska óvodásait.  Mert „vannak vidékek legbelül”.

A Földes Ferenc Gimnázium Határtalanul Kárpátaljai akció programjában részt vevő pedagógusainak nevében Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet igazgatóhelyettes

 

 

vissza