Szabadság-szerelem e kettő kell nekem

2020.04.14.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének beteljesedését, szerelem és szeretet egyetemes érzését, a tanösvényt végigjárva, (Nagyvárad, Székelyhíd, Gálospetri, Nagykároly, Tiborszállás, Erdőd, Szatmárnémeti, Nagybánya és Koltó érintésével) az idelátogató 7. osztályos diákokat.

1.nap

Nagykárolyban megtekintjük az Ybl tervei alapján felújított kastélyt. Erdőd környékének sík területéből már messziről kitűnik az alacsony dombtetőt koronázó műemlék jellegzetes részlete, a kerek torony. Az erdődi várkastély volt otthona Szendrey Júliának, Petőfi feleségének is. Majd tovább indulunk Szatmárnémetibe, ahol az egykori Pannónia Hotel épületét nézzük meg, majd a Püspöki palotához megyünk. Majd az erdődi oltár másolatát tekinthetjük meg a Székesegyházban.

2.nap  

Koltón Mikes kúriát nézzük meg. Ellátogatunk a helyi általános iskolába, majd miután megismerkedtünk az itteni diákokkal közösen sétálunk el a híres somfához, ahol elszavaljuk Petőfi „Szeptember végén” című versét. Végezetül megkoszorúzzuk a költő szobrát a kúria parkjában. Vajdaforrás vízkóstolás. Utazás Székelyhídra.
Böjte Atya Gyermekotthonában a Szerelem ösvény Petőfi útján program egyik részéhez kapcsolódunk. Foglalkozás a helyi vezető segítségével a szabadság-szerelem kérdéséről.


3.nap  

Székelyhíd reggeli után indulás Petőfi és Arany barátságának helyszínére, Nagyszalontára.
  Rendhagyó irodalomóra keretében ismerkedés Petőfi és Arany barátságával. Kiemelten Arany János életéhez kötődő versek, szemelvények olvasása. Arany szülőházának megtekintése. A temetőben pedig Arany Juliska sírjának megkoszorúzása, látogatás az Arany János Elméleti Líceumba. Nagyvárad esti séta a nagyváradi várnál.

4.nap

Látogatás Nagyváradon,  Bihar megye székhelye a Partiumban, a Körösvidéken, a Sebes-Körös partján  A 11. századi I. László magyar király helyezte a bihari püspökséget, akit a székesegyház elkészülte után itt is temettek el. A város a török hódoltság ideje alatt többször gazdát cserélt, végleg 1692-ben szabadult fel. 1920-ban, a trianoni békeszerződés nyomán került Romániához. Püspöki Székesegyház, Szent László-szobor, Püspöki Palota, Kanonok sor, belváros, Holdas templom, Szigligeti Ede színház.

 

vissza